2019. április 9-én, kedden 17 órakor:
Jaschik Álmos (1885--1950) grafikus-, festő- és iparművész, szakíró, művészetpedagógus
munkásságáról, a helyszínen kiállított munkáiról, az alkotó életművéről
Bakos Katalin művészettörténész tart
előadást
a Deák Gyűjteményben (Székesfehérvár, Oskola u. 10.).

"Jaschik Álmos (1885--1950) a huszadik század első felének méltánytalanul margóra szorult grafikus-, festő- és iparművésze, jeles szakírója, valamint különleges képességű művészetpedagógusa." -- írta róla Dr. Mezei Ottó (1925--2004) művészettörténész.
Jaschik Álmos Deák Dénes gyűjteményében fennmaradt mintegy hatvan egyedi rajzából most mutatunk be először válogatást egy kamarakiállítás keretében.
Bakos Katalint (sz. 1952) a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének korábbi vezetőjét kértük fel, hogy közönségünknek mutassa be az alkotó életművét.
A kiállítással és előadással célunk, hogy a fehérvári művészetbarátok, művészeti tanulmányokat folytató diákok fogalomtárába egy új, arra méltó művésznevet rögzítsünk.
Biztosak vagyunk benne, hogy a szerteágazó izgalmas életmű szakavatott bemutatása jelentősen hozzájárul kultúrtörténeti ismereteink bővítéséhez.

Szűcs Erzsébet

Alább Dr. Mezei Ottó írása Jaschik Álmosról

Jaschik Álmos ébresztése
Jaschik (1885--1950) a letűnő század első felének méltánytalanul margóra szorult grafikus-, festő- és iparművésze, jeles szakírója, valamint különleges képességű művészetpedagógusa. A Székely Bertalant mesterének valló, tüneményes kezű, mintarajziskolai és rajztanárképezdei növendék, a Székesfővárosi Községi Iparrajziskolában kezdte pályafutását (1907--1919), majd haláláig működő grafikai tervezőiskolát nyitott. Az iskola folyamatosan fiatalok százainak adott kenyérkereső szakmát a kezébe, számosan közülük megbecsült könyvtervezőként, illusztrátorként, iparművészként, festőként, restaurátorként, régészként, építészként, művészettörténészként s ki tudja még miként szereztek maguknak nevet idehaza és/vagy külföldön.
Jaschikot elsősorban -- korai munkája alapján -- "szecessziós" művészként tartja számon a művészeti irodalom, holott szerteágazó munkássága az egyetemes magyar kultúra szerves részét alkotja. Autonóm gondolkodású művészegyéniség volt, a fővárosi polgári értelmiség vezető rétegéhez kötődően neveltetéséből, a század eleji kulturális légkörből adódóan, nemzeti-népi hagyományainkra támaszkodva alakította ki művészi tevékenységének folyamatosan táguló körét.
Érett festészetében helyet kapnak a kor befelé is tekintő emberének társadalmi és morális problémái, tekintélyes számú Biblia-tolmácsolásában, vallási elfogultságtól mentes istenkeresése szólal meg. A magyar költészet és a népi kultúra remekeit közvetítő munkái mély emberismeretről, képzeletgazdag természetességről, Arany János-i humorról tanúskodnak.
Mindezt mindössze a lényegre szorítkozó, fölényesen biztos rajzi-festői előadásmód megejtő köntösébe burkolva adja elénk.
Magániskolája, amely kiállításai, rendszeresen közzétett beszámolói, ma is élő tanítványaival folytatott beszélgetések alapján a főváros fejlődő civilizációs igényeihez alkalmazkodott, méltán progresszív szellemiségűnek nevezhető. Kapcsolatban állt a Hét és a Nyugat körével, Rabinovszky Máriusz révén Szentgál Olga újító szellemű mozgásművészeti iskolájával, 1925 és 1944 között színpadművészként és játékmesterként együttműködött Németh Antallal, a Nemzeti Színház antinaturalista beállítottságú rendezőjével, majd igazgatójával. Az ő ösztönzésére vezette be Jaschik Magyarországon elsőként a színpadi makettépítés tanítását. A Németh Antallal folytatott közös munkába időnként bevonta tanítványait is, hasonlóképpen bevonta őket nem kevésbé újító szellemű animációs mesefilmkísérleteibe is.
Színpadművészként, jelmeztervezőként négy ízben is közreműködött a Csongor és Tünde Babits Mihály-i értelmezésű színrevitelében. Ezek közül az 1937-es felújítás a magyar színháztörténet ragyogó fejezetét alkotja.
Kevéssé számon tartott negyvenes évekbeli színes rajzfilmkísérletei és másokkal közös bábművészeti kezdeményezései ugyancsak a jövő útját egyengették.
Jaschik Álmos művészi és pedagógiai munkássága a maga korában egyedülálló, komplex művészeti jelenség: fővárosi kötődésű, egyben nemzeti, népi hagyományainkhoz kapcsolódó. Az ornamentum eredetéről vallott eredetével, az ornamentális formaképzés gyakorlatával munkássága a nemzeti művészet fő áramába illeszkedik. A művészt és a művészetet hivatásként vállaló egykori tanítványai joggal érdemesíthetők arra a megtisztelő gesztusra, hogy akár több kiállításra is igényt tartó munkáikról gondosan előkészített, lelkiismeretesen kivitelezett művészi katalógus készüljön.

De. Mezei Ottó művészettörténész