Fejléc
Árnyék
 
DISCMONKEY. Interaktív film kurzus (tematikus foglalkozás) (2010. február 23-án, kedden 16 órakor)
Elválasztás

2010. február 23-án, kedden 16 órakor


DISCMONKEY - Interaktív film kurzus TEMATIKUS FOGLALKOZÁS Óravázlat 10/7

Ezen a foglalkozáson az elkészült filmtervek értékelése, a forgatások előkészítése, és a stábok csoportos összeállítása zajlik. Túl sok önálló film születése nem javallott, egy-két munka csoportos készítése könnyebben kontrollálható, és talán széleskörűbb tapasztalatokkal is jár a résztvevők számára. Opcionális egy közös csoportfilm készítése a kurzusvezető részvételével, amely záróakkordja lehet a foglalkozássorozatnak.

A tervezett produkció felelőse - a rendező - kell hogy kézben tartsa a stábot és a gyártást. A filmtervével előrukkoló szerző először is meg kell hogy győzze a társaságot arról, hogy az ötlet jó, és érdemes a kivitelezésre. Fontos kontroll alatt tartani a filmtervükkel csapongókat olyan értelemben, hogy általuk is megvalósítható, egyrészt tapasztalatot, de ugyanakkor sikerélményt is nyújtó munkák szülessenek. Ezért nagyon fontos szempont a hossz. 5-7 perces filmidő ideálisnak mondható. Ne legyen túl sok szereplő, és a szerepeket jobbára kortársak játszhassák el. Ne kelljen túl sokat színészkedni a szereplőknek, kerüljük a bonyolult szöveget, monológokat, szituációkat. Ne legyen megvalósíthatatlan, költséges jelmez és díszlet igénye a filmnek. Lehetőleg róluk szóljon a mű. Ez egyrészt a készülő munka hitelessége szempontjából fontos, másrészt ismét csak a megvalósíthatóságot szolgálja. Ugyanakkor tartsuk tiszteletben a vágyaikat, igényiket, érezzék, hogy ők irányítják a folyamatokat.

A szervezést intéző rendezőnek számot kell vetnie a szükséges személyek, tárgyak, eszközök és idők mennyiségével. Lehetőleg próbáljunk meg mindent a csoporton belül megoldani, és kevés külsőst bevonni. Jó, ha a filmkészítés minden szakaszában és területén születnek tapasztalatok. Legyen az akár egy gyártási táblázat összeállítása, színészkedés vagy operatőri munka. A sokszínű tapasztalat szerzés mellett azonban a fenti szempontok a közösség összecsiszolódását is szolgálják.

Ugyanezt a funkciót láthatja el a már korábban említett közös film is. Egy lehetséges megoldás az, hogy film egy-egy elemét az adott szereplő, kurzus résztvevő alakítja, ezek összessége pedig egy, az egész csoportot bemutató játékos portrévá áll össze, amit a kurzus résztvevői az utolsó alkalommal egyfajta búcsú ajándékként kapnak készhez.
Az ötlet esetünkben egy stopp trükkön alapuló játékos bemutatkozás. A dvd menüjében a háttérben álló szereplők kattintásra előre jönnek, és stopp trükkel megvalósítva valamilyen rájuk jellemző kis "csoda" történik velük, körülöttük. Ezt természetesen ők maguk találják ki. A pár másodperces-félperces filmecske után visszatérnek a menübeli állapotukba.
Maga a film forgatása történhet akár az egyik foglalkozás alkalmával is.



A február 23-ai előadás vázlata








© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish