Székesfehérvár - A Hetedhét Játékmúzeum munkatársa, a játékok kutatója a fenti, kissé provokatív címet adta a legutóbbi előadásának...

Nagy Veronika
(Fotó: Fási László)

Nagy Veronika a bevezetőben elmagyarázta: a Moskovszky-gyűjtemény múzeológusaként találkozott olyanokkal, akik odavannak a porcelánbabákért, de olyanokkal is, akik idegenkednek tőlük. Bevallotta: amikor ő először tekintette meg a gyűjteményt, sok minden lenyűgözte, de talán a babák a legkevésbé...

Ma viszont legfőképpen a babákkal foglalkozik: és már nincs olyan tárgy a gyűjteményben, amit ne szeretne. Valami hasonlót érezhet a kívülálló is, aki rendszeresen járt a Hetedhét Játékmúzeum szabadegyetemi sorozatára. Egy kicsi múzeum megmutatta a sorozattal, hogy a periférikus területnek számító játéktörténet miféle érdekes összefüggésekre irányíthatja rá a figyelmet. A sorozat első félévében kiderült, hogy egy-egy játéktípus históriája érzékelteti a technikai fejlődést, a társadalmi változások nyomában kialakuló igényeket, a nevelésről, a játék szerepéről vallott nézetek módosulását egyaránt. Így aztán egy porcelánbabát nem lehet pusztán esztétikai szempontból megítélni.

Karakterbaba a 19. századból
(Fotó: Kiss László)

Nagy Veronika előadását tehát az elmúlt félév összegzésének tekintettük. Vizsgálta azt a történelmi, társadalmi közeget, amelyben a porcelánbabák megjelentek az 1840-es években. Az ipari forradalom korszaka ez, ami együtt járt az urbanizációval, a társadalom szerkezetének átrendeződésével. A korszak gyermekei háromféle családtípusba születtek bele: jómódú nagypolgári vagy kevésbé fényűző életet élő, középosztálybeli famíliába, és a létfenntartással küszködő munkáscsaládba. A gyermekek életformája is megváltozott, emiatt megnőtt az igény a játékszerek iránt. Módosult a gyermekekről való közgondolkodás is: egyre inkább figyelembe vették a gyermekek speciális igényeit, és ehhez alakították ki az őket körülvevő tárgykultúrát.

Nagy Veronika arról is beszélt, miként ítélték meg a porcelánbabákat ebben az időszakban. Persze, a baba mint játékszer korábban is népszerű volt: ám a fából vagy viaszból készült babákat egyre inkább felváltotta a porcelán. Kétféle babafej készült. Az egyik típus a csillogó felületű, mázas porcelán, a másik a természetesebb hatású, biszkvit porcelán: ezeket sokáig párhuzamosan gyártották. Az 1860-as években egyre inkább elterjedtek a biszkvit babák, de ezek még főleg divatos hölgybabák voltak. Ám az 1878-as párizsi világkiállítás újdonságot hozott: egycsapásra népszerű lett Bébé, a gyermekarcú, biszkvit fejű baba...

A különleges babák fantasztikus ruhatárral is rendelkeztek: így aztán egyik-másik státusszimbólumként kapott helyet a gyerekszobában. Kezdtek megjelenni a bírálatok is, mondván: személyiségtorzító szerepük van a gyerekek nevelésében, mert a luxusbaba a külsőségekre tereli a figyelmet. Arra, hogy a kislányok a divatra koncentráljanak... Persze - valljuk be - a 19. században a nemesi vagy középosztálybeli kislány legfontosabb feladata az volt, hogy felkészüljön a házasságra. A baba segített megtanulni a hölgy-viselkedést. Ugyanakkor a pedagógiai mozgalmak nyomán megjelentek a valódi gyermekek arcvonásait utánzó, ölelhető karakterbabák is, akiket szeretni, ringatni, babusgatni lehetett. Éppúgy, mint mai utódaikat...


Forrás: Gábor Gina: Miért (ne) utáljuk a porcelánbabákat? Technikai, társadalmi változások, neveléstörténet. feol.hu 2013. június 25., 14.14