Fejléc
Árnyék
 
Örökbefogadás
Elválasztás

Támogatói és az örökbefogadási program indult a Hetedhét Játékmúzeumban

Nagyszabású összejövetellel indult útjára az a támogatói program, amelyet a Hetedhét Játékmúzeum hirdetett meg a székesfehérvári vállalkozások, szervezetek, klubok és magánszemélyek körében. A felhívás célja, hogy egy-egy műtárgy jelképes örökbefogadásával a májusban nyíló intézményt segítsék.

A Hetedhét Körbe többféle módon lehet bekerülni:
Az örökbefogadás 2000 forintos örökbefogadási jeggyel lehetséges, ekkor az örökbefogadó megkapja a kiválasztott játék fotóját, valamint egy oklevelet. A virtuális örökbefogadás egy évre szól.
Ha valaki nagyobb összeget tud szánni arra, hogy a múzeumot céljai elérésében segítse, Héttalléros - 7000 forintos - támogatói jegy vásárlására van lehetőség. Ez esetben az adományozó a műtárgyfotó és az oklevél mellé egy családi belépőt is kap a Hetedhét Játékmúzeumba.
A támogatói rendszer legmagasabb fokozatába a Hetvenhét talléros - azaz a 77.000 forintos - támogatók tartoznak. Ennél a támogatási formánál az örökbefogadott játékra egy éves kizárólagosságot garantálunk: tehát nem kínáljuk fel örökbefogadásra másnak a műtárgyat. A Hetvenhét talléros támogatást a műtárgyfotón, az oklevélen és az ingyenes családi belépőn túl díjmentes tárlatvezetéssel köszönjük meg, továbbá ezen támogatók névsora felkerül az intézmény weboldalára és a múzeum falán elhelyezett táblára.
Már az első napon számos támogatási nyilatkozat érkezett a múzeumhoz, ezek közül kiemelkedik az a két Hetvenhét talléros hozzájárulás, melyet a Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület, valamint Zámbóné Sitkó Ilona magánszemély ajánlott fel. A múzeum továbbra is várja azok jelentkezését, akik a támogatói körbe szeretnének tartozni. A több mint 300 örökbe fogadható műtárgy fotóiból álló katalógust a székesfehérvári Tourinform irodában (Oskola u. 2-4., Hiemer-ház) lehet megtekinteni. A támogatói nyilatkozat kitöltése után Ön vagy az Ön cége is segítheti munkánkat, hogy a Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár "gyermekszobájává" válhasson.



bővebben >>

Elválasztás

Fogadj örökbe egy játékot a gyűjteményből

Ki a kedvenced? Estella vagy Lidike? Vagy Grexa vára a katonákkal? A csatahajók? A hintaló vagy a postakocsi? A Tiéd lehet - bár hazavinni csak fényképen tudod. Játékaink jelképesen örökbe fogadhatóak egy évre. Kétezer forintért oklevelet kapsz, és a kiválasztott játék fotóját, leírását. Mint örökbefogadó szülő elsőként értesülhetsz programjainkról, rendezvényeinkről, pályázatainkról.


bővebben >>

Elválasztás

AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. – hetedhetmuzeum@szekesfehervar.hu
magyarenglish