Fejléc
Árnyék
 
Matzon Frigyes
Elválasztás
nincs kép

(Irsa, 1909. február 9. -
Budapest, 1986. április 16.)

bibiliográfia

Kopp Jenő: M- F. Művészet, 1962. III. évf. 12. sz. 33-35;

Szemadám György: Oldás és kötés. M. F. és Matzon Ákos kiállítása. Új Művészet, 1996. VII. évf. 11. sz. 68-69.

 

Matzon Frigyes - életrajz
Elválasztás

A Képzőművészet Főiskolán 1930-35-ig Sidló Ferenc tanítványa, 35-38-ig tanársegéde volt. Közben többször kapott állami ill. fővárosi ösztöndíjat, 1938-ban Wolfner-díjat. 1937-38-ban a Főiskola kitüntető érmét kapta, és megnyerte az iskola hősi halált halt növendékeinek emlékművére kiírt pályázatot. 1938-45-ig megszakításokkal Rómában élt, 1938-39-ben állami ösztöndíjjal, de megkapta az Aldobrandini egyházművészeti ösztöndíjat is. Olaszországban ismerkedett meg Ivan Mestrović-csal, aki döntő hatással volt munkásságára. 1945-47-ig hadifogoly volt, majd 1947-53-ig műszaki rajzolóként dolgozott. 1953-74-ig a Képzőművészeti Gimnázium tanára. Életművét Várpalotának adományozta, ahol 1986 óta állandó kiállítása nyílt. Szobrai kezdetben a római iskola neoklasszicista szellemében készültek, majd kialakította jellegzetes, kubisztikus-dekoratív stílusát, melyet összefoglalt formák, kemény élek, határozott síkok jellemeznek. Készített non-figuratív szobrokat is. 1938-tól szerepelt kiállításokon. Többször állított ki Rómában (1938, 1939, 1940), majd itthon az Egressy-klubban (1965), Balassagyarmaton (1972, 1977), a Bartók 32 galériában (1982). 1996-ban Várpalotán emlékkiállítása volt.

 

Nagy Ildikó

művei
Elválasztás

AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish