Fejléc
Árnyék
 
Hóbortos ultra­mo­der­nek a Mű­kert­ben (Kecskeméti Művésztelep 1909--1919)
Elválasztás


"Hóbortos ultramodernek" a Műkertben / Kecskeméti Művésztelep 1909--1919 címmel nyílik új kiállítás a Szent István Király Múzeum -- Deák Gyűjteményben (Oskola u. 10.) május 11-én, pénteken 16.30-kor. Köszöntőt mond: dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár és Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, megnyitja: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész. Megtekinthető: november 4-ig, nyitvatartás: kedd--vasárnap 10--18 óráig.



A kiállítás a Deák Gyűjtemény 19--20. század fordulóján létrejött magyar művésztelepeket bemutató sorozatának harmadik tárlata. A Gödöllői és Szolnoki Művésztelepek korai korszakának bemutatása után most a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményéből válogatott negyven alkotás lesz látható a tárlaton, amely mellett szerepel egy mű a Kecskeméti Polgármesteri Hivatal tulajdonából, valamint négy alkotás, melyek a székesfehérvári múzeum két gyűjteményéből (Smohay János hagyatéka és Deák Dénes gyűjteménye) kerül a tárlatra. A válogatásban a művésztelepet vezető Iványi Grünwald Béla alkotásai mellett még 26 másik művész -- köztük Perlrott-Csaba Vilmos, Kmetty János, Bornemisza Géza, Uitz Béla, Lechner Ödön, Kisfaludi Strobl Zsigmond -- munkái szerepelnek.

Kurátor: Szűcs Erzsébet

"Művészetek s művészi ipar számára földet, hajlékot s támogatást kérünk Kecskemét városától abban a reményben, hogy a legmagyarabb város teljes átérzéssel fogja méltányolni azt a nagy feladatot, mit a magyar kultúra reánk ró" -- írta Iványi Grünwald Béla a művésztelep programjának részleteit is leíró levelében Kada Eleknek, Kecskemét polgármesterének címezve 1909. július 17-én, Nagybányán.


Deák Balázs fotói a megnyitóról:

A kiállított művek:
Kisfaludi Strobl Zsigmond: Kada Elek halotti portréja, 1913 | kat. 28.
Lechner Ödön: Kecskeméti víztorony terv, 1911--1912 | kat. 32.
Lechner Ödön: Kecskeméti víztorony terve, 1910 | kat. 33.
Kézi csomózású kefetartó, terv: Falus Elek, 1911 körül | kat. 11.
Kézi csomózású perzsaszőnyeg, terv: Falus Elek, 1911 körül | kat. 12.
Iványi Grünwald Béla: Kofák a hóbuckák között, 1912 | kat. 26.
Perlrott Csaba Vilmos: Kálvária, 1911--1912 k. | kat. 38.
Csáky László: Kecskeméti látkép (Kecskeméti református templom), 1912--1913 | kat. 6.
Perlrott-Csaba Vilmos: Kecskeméti részlet, 1913 | kat. 39.
Bálint Rezső: Kecskeméti tér | kat. 1.
Kmetty János: A kecskeméti vásártér, 1913 | kat. 29.
Erős (Erbstein) Andor: Kecskeméti látkép (A görög temető), 1913 | kat. 10.
Kmetty János: A Nyári Kaszinó és park, 1912--1913 | kat. 30.
Perlrott-Csaba Vilmos: Donkanyar Kecskeméten, 1909--1910 | kat. 37.
Iványi Grünwald Béla: Virágzó fák, 1912 | kat. 27.
Boldizsár István: Művésztelep szomszédja, 1919 | kat. 2.
Olgyay Ferenc: A kecskeméti művésztelep, 1912 | kat. 35.
Smohay János: A kecskeméti művésztelep parkja, 1912 | kat. 42.
Gábor Jenő: Műkerti részlet, 1912 | kat. 16.
Szabó Antal: Műkerti részlet, 1912 | kat. 43.
Gulyás Sándor: Műkerti részlet, 1912 | kat. 20.
Darvassy István: Cigányváros, 1912 | kat. 7.
Iványi Grünwald Béla: Kecskeméti táj, 1910 körül | kat. 24.
Diener Dénes Rudolf: Cigányputri, 1912 | kat. 8.
Gráber Margit: Cigányváros, 1919 | kat. 19.
Iványi Grünwald Béla: Kertben (Uzsonna), 1912 | kat. 25.
Faragó Géza: Tungsram-plakát terve, 1912 | kat. 14.
Herman Lipót: Szerelem kapuja, 1912 körül | kat. 23.
Herman Lipót: Mitológia (Perszeusz és Androméda), 1911 | kat. 22.
Faragó Géza: Virágok között, 1911 | kat. 13.
Bornemisza Géza: Csendélet, 1909 | kat. 4.
Bornemisza Géza: Virágcsendélet, 1910 körül | kat. 5.
Bornemisza Géza: Csendélet, 1910--1911 | kat. 3.
Perlrott-Csaba Vilmos: Csendélet órával, 1910 körül | kat. 36.
Dobrovics Péter: Csendélet, 1911 | kat. 9.
Galimberti Lanow Mária: Csendélet, 1916 | kat. 17.
Oláh Sándor: Gitározó nő, 1913 | kat. 34.
Farkas Béla: Ősz, 1913 | kat. 15.
Herman Lipót: Faragó Géza, Pólya Iván, Csikász Imre, Herman Lipót a kecskeméti műkertben 1912-ben | kat. 21.
Pólya Tibor: Fivérem hegedül, 1911 | kat. 41.
Kmetty János: Önarckép palettával, 1914 körül | kat. 31.
Perlrott-Csaba Vilmos: Kompozíció, 1914 | kat. 40.
Gráber Margit: Akttanulmány, 1916 | kat. 18.
Uitz Béla: Anya gyermekével, 1916--1917 | kat. 44.
Uitz Béla: Tanulmány, 1916 | kat. 45.



A kiállításhoz minden bemutatott tárgy reprodukcióját tartalmazó katalógus készült.
"Hóbortos ultramodernek" a Műkertben / Kecskeméti Művésztelep 1909--1919 (kiáll. kat.) (Szerk.: ifj. Gyergyádesz László és Szűcs Erzsébet) Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2018
80 oldal, 61 képpel
3--29. o.: ifj. Gyergyádesz László: A Kecskeméti Művésztelep első korszaka (kat.bev.tan. 15 képpel)
31--67. o.: Kiállított művek (a 45 kiállított alkotás reprodukciója: 40 színes és 5 fekete-fehér)
69--79. o.: A kiállított művek katalógusa és alkotóik rövid életrajza (Összeállította: Gulyás Dorottya, ifj. Gyergyádesz László, Monori Laura és Osztényi Éva Gizella)

Szent István Király Múzeum Közleményei D sorozat 351. szám
ISBN 978-615-5413-31-5 │ ISSN 1216-5697
Fotók: Molnár Artúr, Kecskeméti Katona József Múzeum archívuma (Kiss Béla), ifj. Gyergyádesz László
Grafikai tervezés: Varga Gábor Farkas
Nyomdai kivitelezés: Extra Nyomda
Megjelent 2018-ban, 400 példányban
Felelős kiadó: Kulcsár Mihály igazgató, Szent István Király Múzeum (8000 Székesfehérvár, Fő u. 6.)
© HUNGART (Boldizsár István, Bornemisza Géza, Darvassy István, Diener Dénes Rudolf, Gábor Jenő, Galimberti Lanow Mária, Gráber Margit, Gulyás Sándor, Herman Lipót, Falus Elek, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kmetty János, Oláh Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Uitz Béla)
Fenntartó és a kiállítás támogatója: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
A borítón: Faragó Géza: Virágok között, 1911 (kat. 13.)
A hátsó borítón: A központi műterembérház főhomlokzata egy 1915-ben lepecsételt képeslapon (Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára)
Ára: 900,- Ft


Sajtófigyelő:

Majer Tamás: Hóbortos ultramodernek -- Kiállítás nyílt a Műkertben, "Székesfehérvár", feol.hu, kultúra, 2018. 05. 19., szo. 9.00 [nyomtatásban: 10. o.]

Látrányi Viktória: Hóbortosak és ultramodernek, FehérVár Közéleti hetilap, Kultúra, 2018. 05. 17., cs., 6. o.
Kiállítás nyílt a Kecskeméti Művésztelep korai időszakát bemutató alkotásokból a Városi Képtár -- Deák Gyűjteményben. A Hóbortos ultramodernek a Műkertben címet viselő tárlat egy izgalmas válogatás, mely ízelítőt ad a Kecskeméti Művésztelep 1909 és 1919 közötti időszakából. A tárlat november 4-ig látogatható.

Hóbortos ultramodernek a Műkertben, FTV, 2018. május 12., szo. 13.17
Új kiállítás nyílt Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum -- Deák Gyűjteményben. A válogatásban Iványi Grünwald Béla alkotásai mellett még 26 másik művész munkái szerepelnek.


Majer Tamás: Hóbortos ultramodernek Kecskemétről a Deák Gyűjteményben, feol.hu, Kiállítás, 2018. május 11., p. 18.19 (Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap)


Havasi Tímea: Kiállítás nyílt a Kecskeméti Művésztelep munkáiból a Deák Gyűjteményben, szekesfehervar.hu, Kultúra (fotó: Molnár Artúr), 2018.05.11., p. 18.25
"Hóbortos ultramodernek" a Műkertben / Kecskeméti Művésztelep 1909-1919 címmel új kiállítás nyílt pénteken délután a Szent István Király Múzeum - Deák Gyűjteményben. A november 4-ig látogatható tárlat nagy részét a Kecskeméti Katona József Múzeumból érkezett alkotások teszik ki, de vannak egyéb művek is.

Képgaléria: "Hóbortos ultramodernek" a Műkertben - kiállításmegnyitó a képtárban, szekesfehervar.hu, 2018. május 11., p. 17.53
Hóbortos ultramodernek a Műkertben, Kiállítás nyílt a Kecskeméti Művésztelep munkáiból a Deák Gyűjteményben, sajtóközlemény, okk, 2018. május 11. (péntek) 18.10 (Galéria >>)

http://teleelettel.hu/esemeny/6453/hobortos_ultramodernek_a_mukertben

https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=event_16121_0


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish