Fejléc
Árnyék
 
DISCMONKEY. Interaktív film kurzus (tematikus foglalkozás) (2010. február 9-én, kedden 16 órakor)
Elválasztás

2010. február 9-én, kedden 16 órakor


DISCMONKEY - Interaktív film kurzus TEMATIKUS FOGLALKOZÁS Óravázlat 10/6

Manapság szinte bármilyen szoftver használata megtanulható önállóan. Az interneten fellelhető oktató anyagok sokaságát kínálják hivatásos és önjelölt oktatók. Ezen tutorial-ok segítségével gyakran valóban jól megérthető a program működése, de megeshet, hogy meg nem értett folyamatok automatikus ismétlésével látszólagos tudás alakul ki. Ez természetesen kerülendő. Ezért ez a foglalkozás háttér információkat nyújt a digitális képalkotás, képrögzítés, képmanipulálás témakörében, Pixel anatómia alcímen.

Egy digitális kép legalapvetőbb építő eleme a pixel. Az előadás elején tehát szót kell ejtenünk arról, hogyan képesek megjeleníteni az eszközök a képeket. Pixel lehet természetesen bármi egy panel ház ablakaitól kezdve, lábtörlőbe ragadt kavicsokon át a modern képmegjelenítő eszközök felületéig. Minket jelen esetben természetesen+ ez a rész foglalkoztat. Ezért ezen eszközök működését szemléltetve kerül bemutatásra néhány fogalom, mint például a pixel arány. Szó esik a három csatornás színtárolási metódusról, és a bitmélységről. Az elhangzottakat folyamatosan illusztráljuk egy grafikus alkalmazáson (Photoshop vagy Gimp) keresztül, de ezúttal nem a program kezelésének megértése a cél, hanem azoknak a funkcióknak a világossá tétele, amit minden egyes grafikus szoftverben megtalálunk. A mai szoftver világban az mondhatja magát igazán jártasnak, aki nem egyetlen programot ismer száz százalékban, hanem tudja, hogy milyen funkciókat kell megtalálnia egy adott szoftverben, és így gyakorlatilag bármivel meg tudja oldani az jelentkező feladatot.

A pixelek halmaza alkotja magát a képet, ez a halmaz sokféle lehet. Szóba kerül tehát a térbeli felbontás, és ezen keresztül azok a kialakult szabványok, standard-ek, amiket képformátumokként ismerünk. Esetünkben ezek közül elsősorban a mozgóképformátumok érdekesek, azon belül is a dvd-k alapesete, a DV Pal szabvány. Ugyanakkor érdemes szót ejteni a nem képernyőre, hanem nyomtatásra szánt formátumokról is, hogy a résztvevők meg tudják különböztetni ezeket. Nagy valószínűséggel amúgy is találkoznak ezek egy részével.
Ennél a pontnál érdemes megemlíteni az RGB színkezelés mellett létező CYMK, és a nyomtatás miatt jelentkező dpi fogalmát is. Érdemes elmondani azt is, hogy milyen hibalehetőségek leselkednek ránk, ha ezekkel nem vagyunk tisztában.

Elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlatban is használható ismeretek átadása a cél, ezért érdemes olyan dolgokról is szót ejteni mint a színinformációk mellett tárolt egyéb lehetőségek. Itt elsősorban az áttetszőséget szabályozó alpha-csatornára gondolok. Ez a tudás hasznos lehet a dvd menük készítésekor. Érdemes megemlíteni valóban, hogyan használhatjuk ezt az ismeretet fel majd a saját munkáinkban, a következő foglalkozásokon, Ugyanakkor ennél a pontnál lehet szót ejteni az amúgy is megkerülhetetlen fájl formátumokról. Melyik képes tárolni ezen információkat, és melyik nem. Továbbá megemlíthető, hogy milyen módon tömörítik ezek a fájl típusok a képi információt, amennyiben tömörítik. Tehát veszteséges és veszteség mentes tömörítő eljárásokról is szó eshet.

Mivel az előadás eddig kizárólag a pixel grafikus képmegjelenítési metódusokról szólt, szót kell ejteni a másik eljárásról, vagyis a vektorgrafikus elven működő képmegjelenítésről. Ez azonban csak érintőlegesen, a teljesség kedvéért történik. Maximum az ilyen módon előállított képek felismerése lehet a cél, megemlítve a 3D képalkotó eljárás vonatkozó elemeit.

Nyilván nincs szükség túlságosan szakmai és mélyreható ismertetőkbe bocsátkozni, egyfajta alapvető információk átadása a cél, hogy a résztvevők könnyebben eligazodhassanak a képkészítést körülvevő, és esőre talán riasztó fogalmak, szabványok erdejében.



A február 9-ei előadás vázlata









AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish