Fejléc
Árnyék
 
2. Fehérvári Művésztelep (2014. augusztus 11-24.)
Elválasztás

Székesfehérvári alkotók találkozása és közös munkája

Tematika: elektrográfia, grafika

Helyszín: A Szabadművelődés Háza (Székesfehérvár, Fürdő sor 3.)

A művésztelepek iránt elkötelezett szereplők összefogásával rendezzük meg a Székesfehérvári Művésztelepet magyar résztvevőkkel az elektrográfia, grafika műfajában - immáron második alkalommal.

A képzőművészet, a képzőművészek támogatása Székesfehérvár számára korábban is fontos volt, hiszen 1990-től 22 éven át támogatta az Agárdi Művésztelep munkáját és 1996 óta a Móri Művésztelepét is. Az országban szinte egyedüliként önálló galériát működtet a helyi művészegyesület és meghívott alkotóik kiállításai számára.
A művésztelep helyszínéül választott tér és épület - A Szabadművelődés Háza - kiállításaival évek óta otthona a kortárs képzőművészetnek, és a vele egybeépült ház révén a művészeti oktatásnak is (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola).
A 14 napnyi együttdolgozás, együttgondolkodás a város programokban legsűrűbb időszakában kerül megrendezésre. Jó szabadidős programokat és feltehetően inspirációt jelentve az alkotóknak is.
A művésztelep idei munkáját előadások, vetítések teszik a külső érdeklődők számára is érdekessé.

Elektorgráfiának (elektrografikának) azokat a képzőművészeti alkotásokat nevezik, melyek elektronikus médium - elsősorban számítógép, a kezdeti időszakban fénymásológép, vagy telefax - alkalmazásával készültek, oly módon, hogy a képalkotás az eszköz egyedi sajátosságain, más technikai lehetőséghez nem hasonlító jellemzőin alapszik, vagyis a technika szerepe túllép a közvetítő-reprodukciós vagy sokszorosító funkción.

Résztvevő alkotók – valamennyien a Székesfehérvári Művészek Társasága tagjai:
- Büki Zsuzsanna festő, grafikus
- Ecsedi Mária grafikus, képzőművész
- Hegedűs 2 László grafikus, filmes, fotográfus
- Pálné Hencz Teréz képző- és iparművész
- Jónás Attila grafikus
- Koppány Attila festőművész
- Péter Ágnes szobrászművész, képzőművész
- Paczona Márta textiltervező, festő
- Végvári Beatrix grafikus.
Szervezők: A Szabadművelődés Háza, a KÖFÉM Oktatási és Közművelődési Központ Nonprofit Közhasznú Kft, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény




A művésztelep közönség számára is nyitott, ingyenes programjai: augusztus 12-14. (kedd-csütörtök) 18 órakor.


AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish