
vasárnap délutáni hangversenyek a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben
A világ hangversenytermeinek meghódítása előtt otthon
hangversenysorozat fehérvári fiatal zenészek, zeneművészek közreműködésével
december 6. (vasárnap) 15:30
Kovács Dávid - hegedű / a Bécsi Zeneakadémia III. éves hallgatója
Kovács Dávid 22 éves, a bécsi zeneakadémián tanul Jela Spitkovánál, harmadik éve. Számos országban fellépett már, többek között Ázsiban: Kinában és Indonéziában is. Szólamvezető a Symphonia Vienna szimfónikus zenekarban.
December 25-én újra indul Pekingbe turnézni.
A mostani koncerten szeretne egy kicsit könnyedebb hangulatú előadást tartani, a műsorban ismert és közkedvelt művek lesznek majd hallhatóak, de minden fajta stilusból kaphatunk egy kis ízelítőt.
Társai:
Burai Zsolt (brácsa, gitár) - a Győri Zeneművészeti Főiskola brácsa szakos hallgatója.Számos koncerten vett részt külföldön és itthon egyaránt. Kvartettjével nivo dijasok lettek.Hobbija a gitár.
Lisztes László (nagybőgő) - A Pécsi Zeneművészeti Főiskolán tanul nagybőgő szakon,6 éves kora óta bőgőzik jelenleg Roby Lakatos zenekarának tagja.
Balogh József (harmonika) - 2005-ben első helyezést kapott az országos harmonika versenyen, 2007-ben arany dijas a budapesti harmonika versenyen.
![]() |
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Pillanatokig időzni itt (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- ha erre jár -- ... egy kicsit felfrissülni a nyári melegben a hűs, ódon falak között... (Városi Képtár)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- 5 Egry-mű vendégszerepel Veszprémben (Városi Képtár)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Pillanatokig időzni itt -- frissítve (Pelikán)
- Sikeres és vidám tanévkezdést kívánunk! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- szeptember 21--24. -- csak előre egyeztetett időpontban (Városi Képtár)