1911-ben érkezett Nagybányára, ahol Thorma János és Ferenczy Károly foglalkozott vele. A következő évben részt vett a művésztelep nagy kiállításán. 1920-ban Budapesten telepedett le, de a nyarakat továbbra is Nagybányán töltötte. 1922 körül feltehetően a Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszékén tanult, ekkor kerülhetett kapcsolatba az Olgyai osztály növendékeivel, a magyar festészet újklasszicista generációjával. Kiállított a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain, gyűjteményes kiállítását a Belvedere rendezte meg 1923-ban. Több alkalommal tett olaszországi tanulmányutat. 1926-ban a Nagybányai Festők Társaságának tagjává választották. Életművének legfontosabb vonulatát a pasztellképek alkotják, stílusa a Szőnyi-kör neoklasszicizmusával rokonítható.