1905-07 között Ney Simon épületszobrász műhelyében volt inas, 1908-10-ig az Iparművészeti Iskola díszítőszobrászati osztályán Mátrai Lajos és Simay Imre növendéke. 1911-12-ben Párizsban élt, ahol a Louvre görög szobrászati gyűjteménye és a Musée Guimet kelet-ázsiai szobrai hatottak rá. 1914-ben Ruskicabányán kőfaragást tanult. 1915-től katona, 1916-tól hadifestő volt. 1919-21-ben Berlinben élt. Itt megismerte az expresszionizmus háború utáni törekvéseit, és litográfia sorozatot készített a bibliai Jób történetéről. Ezeken alakult ki jellegzetes, az expresszionizmussal rokon látásmódja, mely a továbbiakban szobrászatát is meghatározta. 1926-32 között felváltva élt Budapesten és Szlovákiában. Pozsonyban kapcsolatba került a Sarló mozgalommal, Budapesten, 1932-36 között a Szocialista Képzőművészek Csoportjával. Tagja volt az Európai Iskolának (1945-47). 1949-ben Kossuth-díjat, 1961-ben érdemes művész kitüntetést kapott. Önállóan először a Nemzeti Szalonban jelentkezett 1918-ban, ezt követően számos kiállítást rendezett, a leggyakrabban a Tamás Galériában. Emlékkiállítását 1968-ban a székesfehérvári István Király Múzeum, 1969-ben az MNG rendezte meg. Hagyatéka az István Király Múzeumba került, ahol 1978-ban mutatták be. - Alakjai egyaránt megjelenítik az emberi esendőséget és egymásra utaltságot (A tékozló fiú megtérése, 1941), de a sorssal való hetyke szembenézést is (Don Quijote, 1929). Kiváló portretista, aki éppúgy fogékony volt a lélek, a sors drámája, mint az irónia iránt.

Nagy Ildikó