Táj arcképpel, félholddal (Landcsape with portrait and half moon)
leltári szám: 94.11.1.
méret: 70,8x50,1 cm
korszak: 1930-as évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: tájkép
technika: olaj
anyag: vászon
Ámos szerint "a tárgyaknak külön élete van. Egyiket-másikat egész sajátos légkör veszi körül, amihez társulnak bizonyos emlékeim. Ezeknek az emlékképeknek a kivetítése érdekel." E módszer, amelyet "asszociatív expesszionizmusnak" nevezett, lényegében Chagall emlék-álom-asszociáció módszeréhez hasonlít, de Chagall-lal ellentétben Ámos ragaszkodott a képépítés hagyományos módjához, a tér-idő, illetve a látványegység elvéhez. A kép álomszerű víziót jelenít meg, a növekvő hold csaknem félkör alakú sarlója erőteljes világos foltot képez, de a kompozíció többi része az éj sötétjébe burkolózik. Mégis kivehetőek a háttér sötétbarna hegyének vonulatai, két vörösesbarna ház és egy fa sziluettje, valamint a kép jobb oldali szélével félbe vágott, zöld színű barokk templom. Az előtérben két, rozsdabarna színnel kontúrozott, kék arcú alak felsőteste látható, az egyik kezében könyvet tart. A sötétség és az éjszaka összekapcsolásán túl, a kép középtengelyében megjelenő, kék ruhás alvó alak is egy álom szimbolikus megjelenítésévé avatja a festményt.
Szeifert Judit
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeumban is járt az ATV Hazahúzó magazin stábja -- frissitve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)