Párizsi részlet (A part of Paris)
leltári szám: 94.112.1.
méret: 191x33 cm
korszak: 1920-as évek
képzőműv. ág: egyedi grafika
műfaj: városkép, utcarészlet
technika: tus és akvarell
anyag: papír
Felesége visszaemlékezéséből tudható, hogy Gadányi Párizsban "sokat járt a Szajna partján, a Parc de Luxembourg-ban és a Monceau-ban, mindenhol vázlatokat készített, ezekből később akvarellek és képek születtek." A sorozatból több magángyűjteményekben őrzött mű is ismert. A bravúros akvarell és tus használatot mesterétől, Vaszarytól sajátította el. Ugyanakkor a posztimpresszionizmustól elkülöníti ezeket a műveket a Gadányi későbbi művészetére oly jellemző konstruktív, tájfelfogás. A tus elsősorban a képi ritmus és hangsúly kifejezésére szolgál, a fehér alap is, mint ellenpont, a képi dinamizmus eszköze. A kis vonalkázások dekoratív mustra, az akvarell sötétebb tónusai térbeliség érzetét keltik. A motívumok elvont jelekként értelmezhetők. Ez a táj még nem pszichologizáló karakterű, ami a későbbi műveknél a külső és a belső világ egymásra vetülésében figyelhető meg.
Kopócsy Anna
Irodalom: Körner 1960, Gadányiné 1965, Kopócsy 2000.
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Pillanatokig időzni itt (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- ha erre jár -- ... egy kicsit felfrissülni a nyári melegben a hűs, ódon falak között... (Városi Képtár)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- 5 Egry-mű vendégszerepel Veszprémben (Városi Képtár)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Pillanatokig időzni itt -- frissítve (Pelikán)
- Sikeres és vidám tanévkezdést kívánunk! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Fehér László Aluljárója az A holnap kortársai c. képzőművészeti kiállításon (Városi Képtár)