
A Moskovszky-gyűjtemény története egy boldog gyermekkor szomorú történetével kezdődik. Egy osztrák származású kislányról, Auer Erzsébetről szól, akinek családja 1880-ban települt át Magyarországra. A kislánynak boldog gyermekkora volt, mert édesapja gyönyörű játékokkal halmozta el. Ez az idill azonban nem tartott sokáig, mert az apa korán meghalt. A család új házba költözött, s az akkor 13 éves Auer Erzsébetnek - amellett, hogy elveszítette édesapját - meg kellett válnia kedves gyermekkori játékaitól is. A Moskovszky-gyűjtemény története ezzel a szomorú történettel kezdődik...
Auer Erzsébet és
Moskovszky Éva, 1942
Az időközben felnőtté vált kislánynak - és később lányának, Moskovszky Évának is - szenvedélyévé vált a játékgyűjtés, a régi játékok megbecsülése és szeretete. A régi játékokban megbecsülte készítőiket, de érezte bennük egykori kis tulajdonosaik szeretetét is. Moskovszky Éva a Pázmány Péter Tudományegyetemen a latin és a történelem mellett régészeti és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott, majd később ókori történelemből doktorált. Tudományos szinten, több síkon is foglalkozott játéktörténettel. Kapcsolatba került német, osztrák, dán, amerikai játékgyűjtőkkel, játéktörténészekkel, "babaológusokkal", publikált külföldi szaklapokban, s a hazai játékkutatás kiemelkedő egyéniségévé vált.
A gyűjtemény minden darabjának története van. Sokról tudjuk, hogy ki készítette, ki volt az eredeti tulajdonosa, hogyan alakult a sorsa, amíg a gyűjteménybe került. A többiek attól értékesek, hogy ehhez az együtteshez tartoznak. A több ezer apró játékeszköz egy része eredetileg is játéknak készült, a műtárgyak más része azonban mesteremberek remekeiként vagy mintadarabjaiként később vált játékká. A tárgyegyüttesek szinte kivétel nélkül olyan babaszobák, amelyeket eredetileg maguk a gyűjtők rendeztek be. Tevékenységüknek köszönhetően, a kiállítás megtekintése során könnyedén beleélhetjük magunkat régi korok világába, és azonosulhatunk elődeink örökségével.
gömbpanoráma
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Közös helyünk (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Rakjuk össze együtt a székesfehérvári játékipar történetét! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Családi Foglalkoztató Bőrönd -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Álláshirdetés -- művészettörténész (Városi Képtár)
- Pályázati kiírás a 2024. évi Deák Dénes-ösztöndíj elnyerésére (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Nyitás - Közös helyünk (Pelikán)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- Közös helyünk -- frissítve (Pelikán)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Múzeumok Éjszakája -- 2023. június 24-én (Városi Képtár)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Játékszerek Anno 25 éve -- Több mint egy bolt! (Hetedhét Játékmúzeum)