(Budapest, 1909. november 1. -
Budapest, 1994. szeptember 23.)
bibiliográfia
Jakovits József emlékkiállítása. Ernst Múzeum. (kat. szerk.: Nagy I. Komplett bibliográfiával, Bálint E., Bátorfi A., Fekete L., Forgács É., Frank J., Horváth Á., Kemény K., Levendel L., Mándy S., Mezei Á., Mezei O., Nagy I., Németh L., Pataki G., Passuth K. tanulmányával) Bp., 1996.
Lóska Lajos

Autodidakta művész, az Európai Iskola tagja. A prehisztorikus és primitív népek plasztikájának formavilágát a szürrealizmussal egyesítette művein. 1950-tól 1955-ig az Állami Bábszínháznál dolgozott, majd a győri Kisfaludy Színház munkatársaként (1955-58). 1965-tól 1985-ig New Yorkban élt, 1987-ben hazatelepült. Korai munkái portrék és zsánerfigurák. Ezeket követően kezdte el készíteni nonfiguratív, szürreális plasztikáit, melyek művészetének legjellemzőbb részét képezik. Absztrakt szobrai a természeti formák fellazítása, majd áttörése révén keletkeztek. Második - 1951 és 1965 közötti - szürrealisztikus, alkotói periódusában kompozícióin eggyé válnak, karakterisztikus alakzattá formálódnak az ember-, állat- és a jelképmotívumok. 1965-ös emigrációját követően New Yorkban festeni kezdett. Megismerkedett a Kabalával. Formái egyszerre kemények és zártak, ugyanakkor dekoratívak és szimmetrikusak. Életpályájának szinte minden szakaszában rajzolt, továbbá készített fotómontázsokat, linómetszeteket és szitanyomatokat is. Kiváló Művész (1990).

AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Téli Tárlat (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- technikai okok miatt zárva (Városi Képtár)
- Téli Tárlat 2023 -- frissítve (Pelikán)
- Orbán Dezső: Charentoni táj (Városi Képtár)
- Együttműködés és tudásmegosztás (Hetedhét Játékmúzeum)
- Stringers Vonósnégyes – Adventi koncert (Hetedhét Játékmúzeum)