(Mezőszemere, 1952. július 20. -
, )
bibiliográfia
BÁN A. - NOVOTNY T.: Bukta Imre, Bp., 1998 (1998-ig teljes bibliográfiával);
SZÁZADOS L.: "Csak egy kicsi szánkó. Csak egy kicsi havazás", Balkon, 1998/11;
PATAKI G.: Innocence Lost (kat.), XLVIII. Velencei B.; KMML, 1999.
festő-, szobrászművész, performer
1970-ben érettségi és szakmunkásvizsgát tett Egerben. Autodidakta. Állami gazdaságban dolgozott, s közben rajziskolákba járt. 1970-71-ben művésztelepet szervezett Bernáth(y) Sándorral Tiszafüreden, és elkötelezte magát a művészettel. 1971-től 73-ig vállalati dekorátorként dolgozott Egerben és Tiszaújvárosban. 1975-ben visszatért szülőfalujába, és megteremtette sajátos, ún. mezőgazdasági művészetét. 1975-től 90-ig tagja, 1987-től elnöke volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1977-ben a Tiszai Vegyikombinát művésztelepén műanyagokkal kísérletezett, s itt ismerkedett meg a Vajda Lajos Stúdió művészeivel. 1978-as budapesti kiállítása ráirányította a figyelmet, ettől kezdve folyamatosan jelen van a hazai és a külföldi kiállításokon. 1982-85 között Derkovits-ösztöndíjas volt. Több művésztelepen dolgozott: 1979-ben Zalaegerszegen, 1979 és 84 között Makón és Csongrádon, 1986-ban és 1988-ban Dombóváron. 1986-tól 89-ig az Új Hölgyfutár Revue munkatársa, 1980-94 között a Szentendrei Grafikai Műhely tagja volt. 1990-től a Várfok 14 Galéria művésze. 1997-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Fontosabb díjai. 1987: Smohay-díj; 1989: Munkácsy-díj; 1997: érdemes művész.
Nagy Ildikó a következőképpen jellemzi munkásságát: "Művészetének témája a mezőgazdaság, a falusi élet, a szokványos paraszti munkák: trágyahordás, kaszálás, cséplés, permetezés, gyümölcsszedés stb. E munkák eszközeit és anyagait használja fel szobraihoz, képeihez, installációihoz, performance-aihoz. Művei finom iróniával, szeretetteljes groteszkséggel jelenítik meg azokat az abszurditásokat, amelyeket a paraszti életforma felemás kelet-európai modernizációja hozott magával. Munkái az 1990-es években keményebbé és keserűbbé váltak, és ezt a hangvételt csak néha enyhíti valamilyen transzcendens vonás. Pályáját egyszemélyes performance-okkal kezdte (Alkalmi kiállítás a majorságban tartott állatoknak, 1974; Kényelmi helyzet keresése elevátoron, 1976), majd létrehozta jellegzetes abszurd gépeit: Mezőgazdasági gép a köztisztaság szolgálatában, 1977; Műanyagból tiszta búzát készítő cséplőgép, 1985 stb. Festményein, rajzain apró, ismétlődő elemekből álló texturát alakít ki (Falusi tapéta sorozat, 1985), de kedveli a grafikává alakított, manipulált fotót vagy a hagyományos tusrajzokat is (Éjszakai orvvadász, 1991; Spiritiszta falusi kislány, 1991). Műveiben a tárgyak, állatok, emberek és gépek metamorfózison esnek át, a vasvilla - mint egy növény - kis villákat növeszt, az állatok emberi helyzetekbe kerülnek (A zuhanyozó disznó, 1990), a gépek emberi tulajdonságokat vesznek fel (Gyöngytyúkot etető férfi, 1986), az ember - az orvvadász - pedig az üldözött állattal azonosul (Nyári orvvadász. Az orvvadász megtér, videofilm, 1980). Ebben az individuális mitológiában minden egyszerű tárgy - kasza, öntözőkanna, de a vízsugár vagy a szilva is - úgy jelenik meg, mint a hétköznapok emlékműve (Kasza vízsugárral, 1987-88). A Bukta által megteremtett sajátos agro artot, amely az arte poverával rokonítható, természetközelség, az anyagok átszellemítése jellemzi. Műveit gyakran kíséri leírásokkal, kvázi útmutatókkal (Útmutató természeti témájú művek alkotásához 1992-re, 1991). A nyolcvanas évek elejétől installációkat is készít természeti anyagokból (szalma, széna, trágya, fű stb.) és tárgyakból: Mezei részlet, 1981; Pára, 1993 stb. Az 1990-es évek legfontosabb művei nagyszabású tereminstallációk, amelyekben már nem életformát, hanem világállapotot mutat fel a rá jellemző anyagokból, barkácstechnikával (Okos táj, 1993; Longing and Belonging, 1995; Elfogyott táj, 1997; Járás egy áldás nélküli térben, 1998 stb.). Pályáját végigkísérik akciói, performance-ai - így pl. az Új Hölgyfutár Revue keretében 1986-tól 89-ig évente, továbbá: Kinn a bárány, benn a farkas, 1989, Lund; Fehér mágia, 1991, Szentendre; A tej mindenütt fekete, 1991, Torontó; Fény-Tó-Rés, 1995, Szent Anna-tó, Erdély stb."
Egyéni kiállításai
1978: Stúdió G., Bp.;
1981: Helikon G., Bp.;
1982: Galerie der Künstlergruppe, Stuttgart;
1983: Stadtische G., Erlangen;
1984: Kecskeméti G.;
1985: MMIK, Székesfehérvár;
1988: Ernst M., Bp.;
1989: Bel'Arte G., Helsinki;
1993: Pára, Szentendrei Képtár;
1993: G. der Stadt Wels;
1994: Házon kívül, Bartók 32 G., Bp.;
1995: Ifjúsági Ház, Szeged;
1996: Barcsay M., Szentendre;
1997: Elfogyott táj, Óbudai Társaskör G., Bp.;
1998: Járás egy áldás nélküli térben, FK;
1999: Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros;
1999: Várfok 14 G., Bp.
Csoportos kiállítások
1977-88 között rendszeresen részt vett a Fiatal Művészek Stúdiójának éves kiállításain,
1977-től 80-ig és 1987-től 90-ig a VLS G. kiállításain,
1996-97-ben a MAMŰ kiállításain.
1980: XXXIX. Velencei B.; Biennale de Paris, Centre G. Pompidou; 1982: Egoland Art, Többféle realizmus, Fészek G., Bp.; 1983: Európai Grafikai B., Baden-Baden; 1985: Contemporary Visual Art in Hungary, Eighteen Artist, Third Eye Center, Glasgow; Nemzetközi Grafikai B., Várna; Mit Herz in Höchst-Ungarn, Höchst Kulturpalais, Frankfurt am Main; 1988: SZAFT, Ernst M., Bp.; XLIII. Velencei B.; 1989: MásKép, Ernst M.; Az avantgárd vége, 1975-1980. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár; 1990: Ressource Kunst/Erőforrások, Műcsarnok, Bp.; Triumph/Lakhatatlan, Műcsarnok; 1991: Metafora '90, Pécsi G., Pécs és Kennesaw; Free World, Art G. of Ontario, Torontó; 1994: 22. Bienal International de Sao Paulo; 1995: Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok; Longing and Belonging, Santa Fé, New Mexico; 1999: Rondo, Ludwig M., Bp.; XLVIII. Velencei B. Munkái az alábbi közgyűjteményekben találhatók: Albertina (Bécs); Dobó István Múzeum (Eger); Ferenczy Múzeum (Szentendre); Fővárosi Képtár (Budapest); Hatvany Lajos Múzeum (Hatvan); István Király Múzeum (Székesfehérvár); Janus Pannonius Múzeum (Pécs); Magyar Nemzeti Galéria (Budapest); Modern Művészeti Közalapítvány (Dunaújváros); Neue G. der Stadt (Linz); Sammlung Ludwig (Aachen); Szombathelyi Képtár.
Munkái közgyűjteményben:
Albertina, Bécs
Dobó I. M., Eger
Ferenczy M., Szentendre
Fővárosi Képtár
Hatvany L. M., Hatvan
István Király Múzeum, Szfvár
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria
Modern Művészeti Közalapítvány, Dunaújváros
Neue G. der Stadt, Linz
Sammlung Ludwig, Aachen
Szombathelyi Képtár, Szhely.
http://www.artendre.hu/html/bukta/index.html
http://bartok32.hu/exhib/bukta/
http://www.btmfk.iif.hu/buktae.html
http://www.kieselbach.hu/s-359&bukta+imre.html
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2024-es évi kiállítási terve (Pelikán)
- Újra látogatható -- frissítve (Városi Képtár)
- Kóré -- sajtófigyelő (Városi Képtár)
- Akvarellek Fehérváron (Pelikán)
- Pályaorientáció a Hetedhét Játékmúzeumban (Hetedhét Játékmúzeum)