Iskoláit Marosújvárott, Borbereken és Budapesten végezte, majd kitanulta az asztalosságot. Művészeti tanulmányait Podolini-Volkmann Artúr iskolájában kezdte és a Képzőművészeti Főiskolán folytatta (1928 - 1933) Vaszary János és Csók István tanítványaként, az utóbbinak tanársegéde volt az alakrajzi osztályon. Szobrászként autodidakta. 1931-32-ben a főváros, 1932-33-ban az állam ösztöndíját és a Nemes Marcell alapítványi jutalmat nyerte el. 1931-ben rendezte első kiállítását (Kovács Ákos Szalon, Boda Gáborral), ettől kezdve folyamatosan szerepelt főleg a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum csoportos tárlatain. Az UME- tagja volt. 1935-ben a Tamás Galériában, 1937-ben az Ernst Múzeumban volt kiállítása, az utóbbi Vaszary Jánossal. 1933-ban az olasz államtól nyert ösztöndíjat, 1934-35-ben a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. 1933-ban járt először a Szolnoki Művésztelepen, ahova rendszeresen visszatért, ott kezdett el mintázni. Ez fordulatot jelentett pályáján. Szobrait kezdettől nagy elismerés fogadta, 1935-ben a Ferenc József Alapítvány szobrászati díját nyerte el, 1938-ban a párizsi világkiállításon Grand Prix-t kapott. Számos külföldi kiállításon szerepelt (a Velencei Biennálén többször is), részt vett szoborpályázatokon (Luther, Madách 1938, József Attila 1947). Magyarországon 17 köztéri alkotását helyezték el. 1948-ban családjával Olaszországba emigrált, 1949-ben Dél -Afrikába költözött, Cape Townban, majd Johannesburgban élt. 1970-ben jött haza először, 1987-ben kamara kiállítása volt a Vigadó Galériában. Szolnokon temették el 1992. szeptember 16.-án.

Korai festményei bővelkednek szürreális elemekben. Szobrait kezdetben zárt, összefogott formákkal, nagy síkokkal építette fel, ezek műkő, kő és bronz anyagúak (Önarckép, é. n.; Aba Novák Vilmos, 1934; Kubikus, 1935), majd egyre nagyobb szerepet kapott munkásságában a fa. Ezzel párhuzamosan stílusa is változott, dinamikus figurái elvontabbá váltak, groteszk elemekkel bővültek (Almaszedő, é n.). Jellegzetesek fa domborművei (Kukoricamorzsoló). Ez az expresszív tendencia fokozódott a háború utáni műveiben (Ülő nő, 1946; Akt, 1947). Emigrációja döntő változást hozott: szobraihoz új anyagokat, színes, különleges köveket is felhasznált. Az 1970-es évektől szívesen jelenített meg elvont témákat elvont formákkal (Fejlődés, 1972; Találkozás, 1975; Metamorfózis, 1979 stb.).

Nagy Ildikó