A Képzőművészeti Főiskolán tanult 1946-52 között. Mestere Ferenczy Béni volt, akinek személye és tanítása alapozta meg szemléletét. 1975-86 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1954-ben és 1969-ben Munkácsy-díjat, 1973-ban Érdemes Művész kitüntetést, 1978-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as évektől alakult ki jellegzetes, a lemezplasztika által meghatározott stílusa. Nagy, összefogott, sima felületeket, lágy átmeneteket alakított ki nemcsak a lemezből készült, hanem a bronzból öntött művein is. A későbbiekben a felületek érdesebbek, a formák szaggatottabbak lettek, de megmaradt szobrainak finom pátosza, eszményeket közvetítő szándéka. Több köztéri alkotása van (Magvető, Debrecen, 1966; Kürtösök, Budapest, 1967; Ady négy arca, Győr, 1980-83; Városalapító, Esztergom, 1980 stb. és számos portré). Két legfontosabb műve azonban nem kerülhetett kivitelezésre (Magyar mérnök a reformkorban, 1967; Életfa, 1971). Az egyik legjelentősebb magyar éremművész és kisplasztikus (Érmek Rozgonyi Iván verssoraira, 1977; Karcsú torzó, Tömzsi torzó, 1967; Ősök idézése, 1970, Régészet, 1973 stb.).

Fontosabb kiállításai: 1954: Fényes Adolf terem, 1963: Mednyánszky terem (Kincses Máriával), 1977: Tihany, Múzeum, 1982: Műcsarnok, 2001: Budapest, Hegyvidéki Kortárs Galéria.

Nagy Ildikó