Feleségem virággal (My wife with flower)
leltári szám: 94.25.1.
méret: 55x48 cm
korszak: 1940-es évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: portré
technika: olaj
anyag: karton
Bene gyakori modellje volt felesége, Ravasz Ilona (Baby), akivel 1934-ben kötött házasságot. Egyik első portréját 1926-ban festette róla (Baby). Ez az akvarell-festmény már magában hordozza azt a dekoratív, nagy foltokat használó komponálást és összefogottságra való törekvést, amely mindvégig művészetének legfőbb ismérve maradt. Megoldásai alapján a jelen portré az 1940-es évek második felének jellegzetes darabja, amikor Bene gyakran festett olajképeket fára, illetve kartonra. A festéket vastagon, az ecset lendületes mozgását követő, plasztikus rétegekben vitte fel az alapra, ahogy az itt is megfigyelhető. Ez a jellegzetes festésmód jellemzi többek között két figurális képét (Pék, 1947; Halárus, 1948;), illetve két csendéletet is (Asztali csendélet, 1946; Csendélet kékben, 1947). A sötét tónusú, barnás, zöldes, okkeres, sűrűn kavargó festékrétegek az íves ecsetvonások mentén alakítják ki az arcmás részleteit. A komor színhatást oldja a ruha vöröses foltja, amelynek fodrát világos hullámvonalak törik meg.
Szeifert Judit
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Téli Tárlat (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- technikai okok miatt zárva (Városi Képtár)
- Téli Tárlat 2023 -- frissítve (Pelikán)
- Orbán Dezső: Charentoni táj (Városi Képtár)
- Együttműködés és tudásmegosztás (Hetedhét Játékmúzeum)
- Megérkezett a Mikulás (Hetedhét Játékmúzeum)
- Ünnepi kutakodás a Moskovszky-gyűjteményben (Hetedhét Játékmúzeum)
- Babáihoz már megérkezett a Mikulás (Hetedhét Játékmúzeum)
- advent (Hetedhét Játékmúzeum)