Fejléc
Árnyék
 
Gadányi Jenő / Delelés
Elválasztás

Delelés (At noon)

leltári szám: 94.115.1.
méret: 56,8x74,1 cm

korszak: 1930-as évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: tájkép
technika: olaj
anyag: vászon

A téma ismert analógiái mellett (Táj tehenekkel, 1932; Lovak, 1932) a művész alkotásairól készült 30-as évekbeli reprodukciók közül egész sorozat került elő az ilyen típusú, jelenleg lappangó képekből. 1935-ből ismert egy a témát hasonló módon feldolgozó vöröskréta sorozat is, ahol nemcsak a motívum azonos, de a képi probléma is, a stilizált figurák és a háttér térbeli kapcsolata, a tehenek ráhelyezése a különféle síkokból összeálló tájra. Áttételesen montázsként is felfoghatók ezek az ábrázolások. Míg a Delelés című festményen a pihenő bikák a szinte egynemű háttéren jól elkülönülve helyezkednek el, addig a variációk között figura és táj egybeolvasztására irányuló kísérleteket találhatunk. Szín- és formaredukcióval Gadányinak sikerült ezt a hagyományos témát a naturalizmus fogságából kiszabadítani, s a síkkonstruktivizmus és a kubizmus szerkesztési elvét alkalmazva a modern képi törvényeknek megfelelően megújítani.

Kopócsy Anna

Hátoldalán befejezetlen női képmás

Kiállítva: Fészek Galéria 1986

AJÁNLÓ

KIÁLLÍTÁSOK

HÍREK

© Városi Képtár – Deák Gyűjtemény • 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10. – deak@deakgyujtemeny.hu
magyarenglish