
Deák Dénes-ösztöndíj
Az 1997 óta kiadott Deák Dénes-ösztöndíj Deák Dénes (1931--1993) műgyűjtő "posztumusz mecenatúrája", melyet az általa 1990-ben létrehozott, nevét viselő alapítvány működtet.
Forrását az alapítványra hagyott ingatlan és pénzösszeg biztosítja. Lényege, hogy a gyűjtő Budapest Vadrózsa utcai lakása egy (vagy több) éven át nyugodt körülményeket biztosítson munkájához egy arra érdemes és azt igénylő kutatónak. Az ösztöndíj pénzt is jelent, évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget.
A sok éves gyakorlat azt mutatja, hogy alkalmanként a lakhatás és a pénzbeli támogatás elválik egymástól, így akár több kutató is kedvezményezett lehet egy-egy adott évben.
A korábbi ösztöndíjasokról és témákról a http://deakgyujtemeny.hu/site_dgy.cgi?a=cikk&id=az_alapitvany oldalon található információ.
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói részére.
Pályázni
- egy évre szóló, részletes kutatási tervvel,
- szakmai önéletrajzzal
- és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet.
Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; ezen felül egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát -- a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, víz) az ösztöndíjast terhelik.
Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.
Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként negyedévente írásban kell beszámolót készíteni, majd az ösztöndíj lezárásakor tanulmányban összefoglalni kutatási eredményeit 2025. év januárjáig.
Az ösztöndíjasnak az ösztöndíj és az azt követő évben e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt mint támogatót fel kell tüntetnie.
Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatok beérkezési határideje: 2023. június 16.
Az elbírálás határideje: 2023. augusztus 1.
Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözés dátuma 2024. január.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.
A pályázatot a megjelölt határidőig alábbi címre kérjük eljuttatni:
Szent István Király Múzeum, Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény, 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.
További információ kérhető Izinger Katalin művészettörténésztől a izinger.katalin@szikm.hu e-mail-címen, vagy telefonon a +36 70/338-6175-os számon.

Június 16-ig lehet pályázni a jövő évi Deák Dénes Ösztöndíjra. szekesfehervar.hu, Közlemények, 2023.04.03., h. 12.18
Június 16-ig lehet pályázni a jövő évi Deák Dénes Ösztöndíjra. ÖKKFehérvár, Közlemény, 2023. április 3., hétfő 13.45
https://pafi.hu/p/deak-denes-osztondij, 2023.04.04.
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Téli Tárlat (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2022-es és 2023-as évi kiállítási terve (Pelikán)
- Családi perpatvar -- játék -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- A 30 éves jubileum apropóján több találkozót is terveznek -- frissítve (Pelikán)
- Czóbel-grafika ajándékba (Városi Képtár)
- Kulturális játszóterek -- múzeumpedagógiai foglalkozást óvodásoknak a Réber Gyűjteményhez kapcsolódva (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyíkkoporsó bronzból (Városi Képtár)
- Nyitva 2023. május 12-től -- frissítve (Városi Képtár)
- Vendégkönyvek (Hetedhét Játékmúzeum)
- A színek nyomában (Hetedhét Játékmúzeum)
- Lidike baba -- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gurulós Lovacska (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Hetedhét Játékmúzeum első emeletére új lakók költöztek! -- mackógyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Rejtély a babaházban -- társasjáték (Hetedhét Játékmúzeum)
- Dedikált Babaenciklopédiája (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Bory-várban adták át a Lánczos--Szekfű-ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes-díjat és -ösztöndíjat (Városi Képtár)
- 2023. augusztus 7--11.: Móri művésztelep (Városi Képtár)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- technikai okok miatt zárva (Városi Képtár)
- Téli Tárlat 2023 -- frissítve (Pelikán)
- Orbán Dezső: Charentoni táj (Városi Képtár)
- Együttműködés és tudásmegosztás (Hetedhét Játékmúzeum)